Jane STOKES:
A média- és kultúrakutatás gyakorlata
(fordította: Károlyi Júlia, Gondolat Kiadó – PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Budapest – Pécs, 2008.)
Bemutatja: GLÓZER Rita
A könyv bemutatása előtt érdemes röviden megismerkedni a szerzővel, hiszen – tudomásom szerint – ez az első magyar nyelven megjelent műve. Jane Stokes a University of East London tanára, a media and cultural studies területén tevékenykedik. Kutatásai mindenekelőtt a médiumok és a hozzájuk kapcsolódó technológiák (könyvnyomtatás, televíziózás, mozi) történetére, és ezek kulturális vonatkozásaira irányulnak. Könyvei Nagy Britanniában a médiatudomány oktatásában széles körben elterjedt és alkalmazott kézikönyvek, így például az általa szerkesztett 1999-es kiadású, a brit médiát bemutató könyv, a The Media in Britain (Anna Reading-gel közösen, Macmillan), vagy a televíziózás és a mozi kölcsönös technológiai és gazdasági egymásra hatását elemző műve (On Screen Rivals, 1999, Macmillan). Az igazi ismertséget azonban a 2003-ban megjelent How to do Media and Cultural Studies (Sage) hozta meg a számára, mely számos kiadónál számos kiadást megért, gyakorlatilag egyetemi tankönyvként használják – a magyar kiadás jóvoltából most már nemcsak az angolszász felsőoktatásban. A könyv a szerző kommentárja szerint annak a húszévnyi témavezetői munkának a tapasztalatait összegzi, melynek során MA és PhD dolgozatok sokaságának megszületését kísérte figyelemmel, és témavezetői tanácsokkal. A könyv megírásának nem is titkolt célja az volt, hogy a hallgatókat alkalmassá tegye egy kutatási projekt önállóan megtervezésére és lebonyolítására.
A magyar társadalomtudományi felsőoktatás nem igazán bővelkedik jó, bevezető jellegű kutatásmódszertani könyvekben, bár az elmúlt években megjelent néhány specifikus területet (például a településkutatást, közösségkutatást) áttekintő, összefoglaló jellegű hazai munka. Olyan könyv azonban, amely a hallgatókat a téma körvonalazásától a kutatás megtervezésén át a tudományos írásmű megszületéséig végigvezetné, mindeddig nem volt jelen a magyar könyvpiacon. Stokes könyvének magyar nyelvű kiadását az teszi sajátosan aktuálissá, hogy bevezető jellege miatt éppen a néhány éve indult, és az első diplomásokat hamarosan kibocsátó BA szintű képzésben alkalmazható eredményesen, ahol kiválóan alkalmas a kutatási tapasztalatokkal még nem rendelkező diákok önálló munkájának támogatására. Ami a könyvet a hazai média- és kultúrakutatás illetve oktatás számára még különösen vonzóvá teheti, az – amint arra a magyar kiadás előszavában a szerkesztő, Császi Lajos rámutat – egyfelől a könyv tematikájának szisztematikus felépítése, másfelől pedig az oktatás szempontjából is igen hasznos kritikai szemlélete, illetve pragmatizmusa.
Stokes könyve ugyanis kifejezetten gyakorlatias megközelítésű, jól érzékeli és kezeli azokat a nehézségeket, melyekkel egy egyetemi hallgató, kezdő kutató szembesül akkor, amikor az első komoly tudományos kutatására készül. A könyv tematikája ennek a munkának fázisait követve épül fel.
Az első fejezetben a szerző a kutatási téma megválasztásához ad gyakorlati útmutatást és némi – igen rokonszenves - biztatást, majd a jó kutatási kérdés kidolgozását segítendő, áttekintést nyújt a média-, film- és kultúrakutatásban szokásos kutatási paradigmákról. Ezzel lényegében felvázolja azt sajátos tudományos „térképet”, amelyen a későbbiekben részletesen végigvezeti az olvasót. A könyv ezen szakasza a kutatás megtervezéséhez, a szóba jöhető források felderítéséhez és feldolgozásához adott gyakorlatias tanácsokkal zárul.
A második fejezet röviden bemutatja a kutatás során alkalmazható források típusait. Az eredeti angol kiadáshoz e téma kapcsán gazdag függelék tartozott, mely a tudományterület angol nyelvű folyóiratait, nemzeti archívumait, egyetemi gyűjteményeit és szakmai jellegű internetes honlapjait sorolta fel, ez a számunkra kevésbé releváns és időközben részben elavulttá vált anyag a magyar kiadásból – érthető módon – kimaradt. A következő három fejezetben Stokes a média- és kultúrakutatás három fő csapásán haladva a szövegek, az intézmények és a közönség vizsgálatának lehetséges módszereit tekinti át.
A kulturális és médiaszövegek elemzésének lehetőségeit ismertetve a szerző a szokásos tartalomelemzés és narratív elemzés, a szemiotikai, tipológiai vagy ideológiai módszerek mellett olyan kevésbé ismert kutatási módozatokat is bemutat, mint például a sztárkutatások.
A médiaintézmények empirikus kutatásának lehetőségeit bemutató negyedik fejezet röviden ismerteti a kultúripar fogalmához kapcsolódó jelentősebb elméleteket, majd a lehetséges teoretikus kiindulópontok bemutatása után a dokumentumok, archív anyagok feldolgozását tárgyalja. A könyv erénye, hogy a résztvevő megfigyelés, az interjúkészítés és az oral history nálunk is ismert, elterjedt módszereit az adott közegre adaptálva értelmezi és mutatja be.
A közönségkutatással foglalkozó ötödik fejezet a közönség fogalmának tisztázását, a média hatásvizsgálatát jellemző tradíciók és etikai kérdések áttekintését követően az esettanulmány műfaját, a kérdőíves kutatás fortélyait tárgyalja, és olyan csemegéket is feltálal, mint például a néprajzi módszer vagy a fókuszcsoportos kutatás.
Ezek után mi mással is zárulhatna a tankönyv, mint a jól megragadott problémáról szóló, eredményesen kivitelezett kutatás anyagának papírra vetésével. A záró fejezet a tudományos eredmények összegzéséhez nyújt segítséget, áttekinti az írásmű formai és tartalmi kritériumait, mégpedig – nagyon gyakorlatias módon – a majdani értékelés szempontjait követve. A könyv gondolatmenete és szemlélete mindvégig a diák, a kezdő kutató perspektíváját követi, az ő igényeit, szükségleteit tartja szem előtt. A módszertani lehetőségek, szabályok áttekintését a születendő tudományos dolgozatnak rendeli alá. Mindeközben a szerző áttekintő, rendszerező gondolatmenetét a saját tapasztalatain alapuló konkrét példák, minták, hasznos tanácsok teszik plasztikussá. Stokes figyelme még arra is kiterjed, hogy az egyes kutatási területek bemutatása során az egyes módszerek összekapcsolásának, kombinálásának lehetőségeire is felhívja a figyelmet. Ezáltal a felkínált módszertani készlet összefüggéseit, koherenciáját is sikerül megmutatnia.
A szöveg egésze igen szerencsés módon rövidebb, jól áttekinthető szakaszokra tagolódik, a fejezetek a következő rész tartalmát röviden áttekintő felvezetéssel indulnak, és a tanulságok lényegre törő összefoglalásával érnek véget. Mindez Stokes könyvét – dacára annak, hogy mégiscsak tankönyvről van szó – jól olvashatóvá és szerethetővé teszi.
Ami a könyv már említett kritikai szemléletét illeti, az egyértelműen az angol médiakutatás főáramát jelentő baloldali-feminista paradigmába illeszkedik, a magyar kiadás szerkesztőjének szellemes meglátása szerint ennek az erős paradigmának a jelenléte adja a könyv magabiztosságát és koherenciáját. A mű szemléletbeli egységességét erősíti az a felfogás, melyet követve a szerző – ahogy Császi fogalmaz a szerkesztői előszóban – „a médiát a kultúra, a médiakutatást a kultúrakutatás részeként értelmezi”. Így kerül be a szerző látókörébe és a könyv példaanyagába a populáris kultúra számos területe a népszerű irodalmon kezdve a tömegfilmen át a popzenéig.
Módszertani kérdésekről, lehetőségekről írni nem túlságosan nagy stilisztikai kihívás és lehetőség. Jane Stokes azonban mindezt olyan könnyed és változatos módon teszi, hogy könyve nemcsak hasznos de élvezetes olvasmány is. Stílusának világos könnyedségére a magyar fordító, Károlyi Júlia kiválóan ráérzett, és a terminológia pontosságot megőrizve, a hazai szakmai nyelvre is hasonlóan könnyed stílusban ültette át az eredeti szöveget.
Kollegáim számára, számunkra Stokes könyve az elmúlt hónapokban átesett a puding próbáján. A kapcsolódó tantárgyak kötelező olvasmányaként, szigorlati dolgozatok és szakdolgozatok témájának gondozása során használtuk, használjuk az oktatásban. Tapasztalataink szerint a hallgatók is szívesen forgatják, mert valóban segít az önálló kutatás kigondolásában és kivitelezésében, úgy tűnik, éppen a kutatás kezdeti szakaszát könnyíti meg, és ez nagyon nagy dolog, mert sokszor bizony ez a szakasz a legnehezebb. A szerző szemlélete, stílusa, a könyv felépítése, példaanyaga a jelek szerint valóban úgy vezeti a hallgatókat egy ismeretlen terepen, mint egy jó, felhasználóbarát térkép: orientál és eligazít, lehetséges célokat és elérési útvonalakat kínál fel, miközben áttekinthetőnek, ismerősnek és barátságosnak mutatja a terepet, amelyen mozgunk. Talán ebben a meggyőző erőben rejlik a könyv egyik potenciális veszélye is, ha van ilyen. Olyan hatásosan ábrázolja a kutatási módszerek sajátos világát, hogy a gyakorlatlan kutató számára úgy tűnhet, hogy ami ezen a térképen nincs rajta, az nem is létezik, és eszébe sem jut, hogy a lépték változtatásával a kép tovább árnyalható és finomítható. Ez persze semmiképpen sem hibája a könyvnek (vagy nem a könyv hibája), inkább olvasásának, befogadásának sajátos körülménye, mely jól kezelhető, ha az értelmezés során segítjük megfelelő kontextusba helyezi Jane Stokes nagyszerű tankönyvét.
Pécs, 2008. december 4.
szerk. Letenyei László (2004): Településkutatás, L’Harmattan – Ráció Kiadó, Budapest; szerk. Kovács Éva (2007): Közösségtanulmány, Néprajzi Múzeum – PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Budapest - Pécs